2013. november 19., kedd

Hálaadás napi sütőtökös pite

November hónap negyedik csütörtökje a Hálaadás napja az Egyesült Államokban. Filmekből ismerős lehet: jó sokat esznek, amerikai focit néznek. Aztán másnap, miután jól hálát adtak mindenért, mennek, és a Black Friday (Fekete Péntek) napján egymást letaposva megkezdik a karácsonyi bevásárlást. Szóval jó kis hagyomány ez.

A teljes menü elkészítése pulykástól-töltelékestől-édesburgonyástól órákat vesz igénybe, és hát én amúgy is édesszájú vagyok, úgyhogy a desszertet, a sütőtökös pitét sütöttem meg.

Mi kell hozzá?
  • 100 gr vaj
  • 3 dl liszt
  • 2 ek víz
  • egy csipet só
  • egy csipet cukor
  • egy nagyjából egy kilós sütőtök - a fehéres héjú, körte alakú
  • 2 tojás
  • 2 dl tejszín
  • 1 teáskanál fahéj
  • fél teáskanál gyömbér
  • 1,5 dl cukor
Mit kell vele csinálni?
Kezdjük a sütőtökkel. A sütőt melegítsük elő 150 fokra, tegyünk egy tepsibe sütőpapírt.
A tököt vágjuk félbe, kaparjuk ki a magját, és a húsával lefelé süssük kb 30-40 percig, amíg megpuhul annyira, hogy majd lehet pürésíteni.


Ha megpuhult, kaparjuk ki a húst, botmixerrel pürésítsük. Adjunk hozzá vizet, ha nem elég híg.


A pite tésztájához a vajat, a lisztet gyúrjuk össze a vízzel, a sóval és a cukorral. Nyomkodjuk bele a formába, tegyük hűtőbe 15 percre, aztán süssük 180 fokon 10 percig a töltelék nélkül.

Verjük fel külön a tojást a cukorral és a tejszínhabot.

Összeszerelés


Nincs más hátra, mint mindent összekeverni, fűszerezni, beleönteni a piteformába, és megsütni 200 fokon kb 50 perc alatt.






2013. október 13., vasárnap

Tallinnban jártunk

Svédországból nagyon könnyen el lehet jutni hajóval Rigába, Tallinnba, Szentpétervárra, Turkuba meg Helsinkibe. Felszállsz a kompra péntek este, szombat délelőtt megérkezel, van 7-8 órád császkálni a városban, este indulás vissza, és vasárnap már otthon is vagy. Rigában már voltunk így, most Tallinn volt a soros.


Nunne 9

Valószínűleg a helyieknek csak egy pékség, nekem szakmailag érdekes. Meg persze a hasamra is gondoltam. Hatalmas a választék kenyérből és péksüteményből, van kávé is. Három kis asztalnál lehet leülni. Mi mandulás és meggyes sütit ettünk, mindkettő leveles tésztával készült, és mennyei volt. Akár csak egy napra jártok itt, akár hosszabb időre, ide érdemes benézni.



Pikk 39

Eredetileg valami nagyon helyi éttermet néztünk volna, végül mégis itt kötöttünk ki. Nem nagy a választék, de jók az áraik, és mi nagyon jól éreztük magunkat ebben a bár-hangulatú étteremben. 10 euró alatt megebédeltünk fejenként, levest és főételt ettünk (több nem fért belénk), és a ház sörét rendeltük hozzá. Ami azért is mókás, mert a jelszavuk: egy leves, egy sült, egy sör. Szóval mi beleillettünk a képbe.


A leves neve okroshka, orosz találmány. A pincér szerint kétféle ember létezik: aki szereti, és aki gyűlöli. Hát, nekünk bejött! Tzatzikire emlékeztett elsősorban, hideg, tejfölös, kapros és újhagymás leves krumpli, uborka, sonka és főtt tojás darabokkal.


A főétel: sertés csülök meggyes mártással és burgonyapürével, én pedig kis adag shepherd's pie-t, azaz a juhász pitéjét ettem. Ez darált hús gombával és burgonyapüré, összesütve egy kis tálban.


Vene 6

Ide már csak a hangulatért is érdemes volt elmenni! Az óvárosban egy belső udvarban van ez a csokizó, mi forró csokit és egy-egy szelet sütit ettünk - ekkorra már lesétáltuk az ebédet. Tiramisu- és düsseldorf-szeletet ettünk, és szuper volt a hűvösben a forró italt kortyolgatni!


Legfeljebb 5 percig lehet használni a mosdót.







2013. október 7., hétfő

Répatorta

Anyukám mindig azt mondja, hogy ez egy olyan süti, ami a világháborúk és az édesanyák leleményességének szüleménye, és szerintem igaza van! A nagy szükségben az ember (lánya) kitalált mindenfélét, például répával süt, mert az volt, ha más nem is nagyon. Na persze mára már a répatorta a legelegánsabb cukrászdákban és kávézókban is megvásárolható, aranyárban. Mennyei süti, a tésztája jó fűszeres, amihez jól illik a savanykás, lime-os krém a tetején.


Ez a recept Leila Lindholmtól származik, ezt használjuk a gyakorlati helyemen is, ahol heti négyszer dolgozom. Most a hétvégén találkoztam is Leilával a stockholmi Csokifesztiválon, dedikáltattam is a könyvet, amiben ez a recept van.

Á, semmi extra, egy átlagos vasárnap délután, diskurálunk.




Nagy megilletődöttségemben elfelejtettem kihúzni magam és behúzni a hasam. De nézzétek meg Leilát, hát nem imádnivaló egy nőszemély?
Mostantól királynő lehetek a konyhában, ezt írta oda. Hát, maradok a boszorkánykonyhatündérnél egy ideig, idővel majd szintet lépek talán. :)

És akkor most jöjjön a recept, bár tudnék még írni oldalakat Leiláról bújtatott szerelmeslevél formájában, de ez a blog nem erről szól! :)

Mi kell a tésztához?
  • 3 db tojás
  • 3 dl cukor
  • 3 dl liszt
  • 1 teáskanál vaníliáscukor
  • 3 teáskanál sütőpor
  • 1 1/2 teáskanál fahéj
  • 1 teáskanál őrölt kardamom
  • fél teáskanál őrölt gyömbér
  • egy csipet só
  • 1 1/2 dl napraforgóolaj
  • 4 és fél dl reszelt répa, ez nagyjából 3 nagy darabot jelent
Mit kell csinálni a tésztával?
Melegítsük elő a sütőt 150 fokra.
Vajjal kenjünk ki egy kb 24 centis, lecsatolhatós tortaformát, szórjuk meg zsemlemorzsával.
A tojást verjük habosra a cukorral. Keverjük össze a száraz hozzávalókat, mérjük ki az olajat, és reszeljük le a répát. Én aprítógépet használtam ehhez, mert lusta vagyok, meg mert a répa fog. Ha nincs aprítógépünk, de van kesztyűnk, na akkor is jól jártunk. Egyébként citromlével sok minden lemosható.


Keverjünk össze mindent és öntsük a tortaformába.


Süssük 50-55 percig. Ez alatt az idő alatt elkészíthetjük a krémet.

Mi kell a krémhez?
  • 100 gr krémsajt
  • 60 gr puha vaj
  • 3-4 dl porcukor
  • egy teáskanál vaníliás cukor
  • egy lime héja és esetleg leve
Mit kell csinálni a krémmel?
Jól össze kell keverni a hozzávalókat, és ha kihűlt a tészta, vegyük ki a formából, kenjük meg, és tároljuk hűtőben.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
 

 

2013. szeptember 29., vasárnap

Kókuszos-csokis szelet

Ha szeretitek a Bounty-t, akkor ezt a sütit mindenképpen próbáljátok ki! Egyszerű, és két-három részletben, rétegenként is elkészíthető. Pihe-puha, omlós kakaós tészta, szaftos-cuppanós kókusz, és ropogós csoki a tetején. Ennél több nem is kell.
A recept egy svéd sütős magazinból származik.


Mi kell a kakaós tésztához?
  • 3 tojás
  • 4 és fél dl cukor
  • 4 dl liszt
  • 1 és fél teáskanál vaníliás cukor
  • 3 teáskanál sütőpor
  • 4 evőkanál kakaópor
  • egy csipet só
  • 225 gr vaj
  • 2 dl víz
Mit kell csinálni a kakaós tésztával?
A sütőt melegítsük  elő 175 fokra.
Egy nagyjából 24x30 centis tepsit vajazzunk ki és szórjuk meg zsemlemorzsával.
A tojást és a cukrot verjük habosra, majd adjuk hozzá a száraz hozzávalókat.
A vajat olvasszuk meg egy kis lábasban a tűzhelyen, és adjuk hozzá a vizet is, melegítsük össze.


Jól keverjük össze a hozzávalókat, és öntsük a tepsibe.


Süssük 20-25 percig. Szépen meg fog emelkedni, de ahogy hűl, össze fog húzódni. Hagyjuk, hogy kihűljön.


Mi kell a kókuszos réteghez?
  • 225 gr vaj
  • 4 dl porcukor - én ennél kevesebbet tettem bele
  • 2 tojás
  • 200 gr kókuszreszelék
Mit kell csinálni a kókuszos réteggel?
Megint egy kis lábasban olvasszuk meg a vajat, és a tűzről levéve keverjünk hozzá mindent. Kenjük el szépen egyenletesen a tésztán. Tegyük hűtőbe, hagyjuk, hogy megszilárduljon.


És végül a csoki a tetejére!
200 gr csokit olvasszunk meg, adjunk hozzá fél evőkanál olajat (szép fényes lesz), és díszítsük meg vele a sütit. Akkor a legjobb dolgozni vele, ha a sütit épp kivettük a hűtőből és még hideg. Így hamarabb megköt a csoki.


Ha szeretnénk még játszani a díszítéssel, akkor a fekete csokival egy időben olvasszunk meg kb 70-80 gr fehér csokit is. Gyorsan kell majd dolgoznunk, mindent készítsünk elő. Töltsük nyomózsákba a fehér csokit, egy nagyon pici lyukú fejet használjunk, vagy ha eldobhatós a nyomózsákunk, épp csak egy kicsi lyukat vágjunk. Mielőtt a fekete csoki megkötne, nyomjunk vízszintes vonalakat a fehér csokiból.


Mielőtt a csokik megkötnek, egy fogpiszkálóval húzzunk vonalakat a fehér csíkikra merőlegesen, úgy, hogy egyszer alulról, egyszer fentről húzunk egyet.





Tároljuk a sütit hűtőben.
Jó étvágyat!




2013. szeptember 21., szombat

Brownie-torta

A brownie már önmagában is szuperfinom és tömör, hát még tortaként! A recept saját találmány, a jól bevált brownie-receptet és egy finom krémet ötvöz. A kedves fiatalember születésnapjára készítettem el, úgyhogy azért ez a csokimámor. Mert ugye amiben nincs hús és/vagy csoki, az nem étel. Szóval nem volt sok választási lehetőségem. :)


Mi kell a brownie-hoz? Én háromszoros mennyiséget vettem, és szerencsémre van 3 nagyjából ugyanakkora sütőformám, egyszerre meg tudtam sütni.
  • 100 gr jó minőségű fekete csoki 
  • 100 gr vaj
  • 2 egész tojás
  • 2 dl cukor
  • 2 ek kakaópor
  • 1,5 dl liszt
  • 1 tk sütőpor
  • egy csipet só
  • ízlés szerint vaníliás cukor/fahéj/mindenféle magok/reszelt narancshéj
Mit kell csinálni a brownie-val?
A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
A megadott mennyiség egy kb 26-28 cm átmérőjű kerek formában elfér, vagy egy kb 20x30-as tepsiben. Mindenképpen béleljük ki sütőpapírral az edény alját.
A csokit és a vajat vízfürdő felett olvasszuk össze.
Verjük habosra a tojásokat a cukorral. Tényleg legyen jó habos! Ha kész, szépen óvatosan keverjünk bele mindent: az olvasztott csokis-vajas keveréket, majd minden száraz hozzávalót is. Egy elég ragacsos masszát kell, hogy kapjunk.
20-25 percig süssük - nem baj, ha icipicit nyers marad, a brownie úgy finom! Nem finom, ha száraz.
Ha tortát készítünk, akkor egy nappal az összeszerelés előtt már megsüthetjük a lapokat.

Mi kell a krémhez? A krém receptje a Katucikonyha blogról származik.
  • 250 gr csoki
  • 250 gr vaj
  • 4 dl tejszín
Mit kell csinálni a krémmel?
A csokit és a vajat olvasszuk össze - mint a brownie-nál. Csak most figyeljünk arra, hogy hagyjuk kihűlni. Ne hagyjuk megdermedni, ne tegyük a hűtőbe, de ne legyen meleg.
A tejszínt verjük fel, és keverjük bele a már kihűlt csokis vajat. Ha még melegen keverjük bele a hideg tejszínbe a csokit, akkor összeugrik a csoki, úgy fog kinézni az egész, mint egy sztracsatella fagyi jó nagy csokidarabokkal. Én már jártam így, nem volt vicces :D


Egy finom, egynemű krémet kapunk, idővel megdermed, úgyhogy ezt ajánlott az összeállítás előtt közvetlenül elkészíteni, hogy a tortán dermedjen meg, és ne a hűtőben egy edényben.

A torta összeszerelése


Ami még kell az összeállításhoz:
  • egy tányér vagy tortatartó, akinek van ilyen
  • spatula vagy egy nagyobb, nem éles kés a krém elkenéséhez
  • ha szeretnénk, nyomózsákkal is díszíthetünk
  • málna vagy valamilyen savanykásabb gyümölcs legalább egy rétegben
  • díszítéshez én csokis (meglepő) édességet vettem
Nincs más hátra, mint szépen rétegenként krémmel megkenni a tortát. Én a legalsó szintet megszórtam málnával, nagyon jól jött, mert nem volt annyira csömörünk a sok csokitól!
Ügyeljünk arra is, hogy a torta tetejére és oldalára is maradjon a krémből.
Összeállítás után tegyük hűtőbe a tortát, szépen meg fog dermedni pár óra alatt.
Jó étvágyat kívánok hozzá!





2013. augusztus 18., vasárnap

Ételélmények, 2013 nyár

Nos, számomra itt az ideje egy ilyen összefoglalónak, mivel amióta visszajöttem két hete Svédországba, azóta nincs nyár. Ősz van! És ami azt illeti, igazi, forró nyarunk csak a három hét alatt volt, Magyarországon. Na de lássuk csak, mi mindent ettünk!

Barátoknál lazacot grilleztünk:


Hamburger! Házilag is finom!


Nálunk vacsoráztak barátok, összesütöttem zöldségeket csirkedarabkákkal, mennyei volt!


Katalán cimboránk meglepett minket egy kis hazaival:


Hazafelé az autópálya mellett:


Szaft, Városliget:


Kínait ebédeltünk egy pesti erkélyen:


Grilleztünk otthon is.


Ünnepeltünk szülinapokat:


Szigligeten villás reggeli várt minket. Gurultunk utána.


Kőleves Kert, Budapest:


Encs, Anyukám mondta:






Készült macaron:


Esküvőre készítettünk whoopie pie-t és brownie-t:



... és amiről nem készült kép: a Mamától kapott ebédek, a soksoksok fagyi, Anyukám mindenféle főztje, és sok mindenki más főztje! Szuper három hét volt, és köszönöm mindenkinek a hozzájárulást!