A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krumpli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krumpli. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 10., vasárnap

Kroppkakor

Minden hétvégén sokat főzök, igyekszem ugyanis előre gondolkodni és dolgozni a hétre, hogy ne kelljen még esténként az edzés-kóruspróba-tánc-kombó után a konyhában ácsorogni és termelni a mosogatnivalót is. Mindig van valami rizzsel, valami krumplival és még valami tésztával vagy pite.

Nagy adag paradicsomszószos penne meg rizotto
Itt is készült rizotto, meg pite, meg húsgolyó, meg valami leves is
Ez egy idő után unalmas. Ezért aztán most a krumplival valamit próbáltam ki, a svédek egyik hagyományos ételét, aminek kroppkakor a neve. Kis nyelvlecke: a kropp testet jelent, a kakor a kaka (szigorúan kaaka-ként ejtve) többes számú alakja, jelentése süti. Szóval testsüti. De nekem gyanús, hogy valahol magyar területen megvan ennek a megfelelője, úgyhogy aki tudja, hogy ennek mi a magyar neve, az szóljon már légyszíves :) Ugyanis például a bundás kenyér is megvan a svéd konyhában, csak úgy hívják, hogy fattiga riddare, azaz szegény lovas.

Mi kell hozzá? 12 db lesz belőle, elég laktató, mi kettőt bírtunk megenni egy ültünkben.
  •  kb 1 kg krumpli
  • 2 db tojás
  • 2-3 dl liszt
  • 1 tk só
  • 200 gr disznó- vagy marhahús
  • 1-2 db vöröshagyma
  • olívaolaj
  • bors
  • a tálaláshoz olvasztott vaj és vörösáfonya lekvár - persze ha valaki nagyon nem bír magával meg a benne rejlő magyar vérrel, eheti tejföllel is. Anyukámnak ez volt az első kérdése, amikor meséltem neki a receptről, hogy "és mivel ettétek, tejföllel?"
Mit kell vele csinálni?
Az a jó ebben, hogy lehet előre dolgozni. A krumplit főzzük meg sós vízben, a húst apró darabokra vágva pirítsuk fehéredésig az olajon, fűszerezzük.
Tegyünk fel főni kb 2 liter sós vizet.
A krumplihoz keverjük hozzá a lisztet, a tojásokat felverve, és sózzuk.

 
Lazán gyúrjuk össze a deszkán, nyújtsunk belőle egy hosszú kígyót, ezt daraboljuk fel 12 darabra.

Sem a nyújtófára, sem a pizzavágóra nem volt szükség, de azért még nem tanultam meg retusálni :)
A kis darabokból formázzunk gombócot, majd nyomjuk szét őket, tegyünk egy evőkanálnyi tölteléket a belsejükbe, majd gyúrjuk újra gombóccá.


Hatosával főzzük meg őket: amikor feljönnek a víz felszínére, akkor még 5-8 percig főzzük őket.

Tálaljuk olvasztott vajjal és vörösáfonya lekvárral. Jó étvágyat!




2013. január 20., vasárnap

Illatos marhahús baconbe csavart burgonyával

Húsimádóknak ajánlom, igazi téli étel. Sokféle illat lepi majd el a konyhát: sül a bacon, pirul a hagyma, olvad a sajt és mindehhez a rozmaring... Tökéletes.


Mi kell hozzá?
  • 0,5-1 kg marhahús, én tarjából készítettem
  • só
  • bors
  • olívaolaj
  • 2-3 fej vöröshagyma
  • 2-3 evőkanál tejföl
  • pár csepp szójaszósz (elhagyható)
  • friss rozmaring
  • reszelt sajt
  • fejenként 4-5 szem burgonya
  • bacon
  • egyszerű saláta
Mit kell vele csinálni?
A burgonyát főzzük félkeményre, ha kész, hagyjuk hűlni (különben leég a kezünk). Ha kellőképpen lehűlt, tekerjünk mindegyik köré egy bacont, és süssük 200 fokon. Én a biztonság kedvéért kivajaztam a tepsit.


A húst vágjuk nagyobb darabokra, pici olívaolajon és sózva-borsozva mindkét oldalukon süssük pár pillanatig, majd tegyük egy tűzálló edénybe.

Keresd a képen a csipeszt :D
Mint a húsgolyónál, itt sem hagyjuk kárba veszni a szószt: ha mindegyik hús kész van, akkor adjuk a tejfölt a szószhoz, tegyünk bele egy kis szójaszószt, és öntsük a húsra.
Ezután a vöröshagymát pirítsuk meg, ez is mehet a húsra.
Végül szórjuk meg a reszelt sajttal és dobáljuk meg friss rozmaringgal, és mehet is be a sütőbe!


Addig süssük, míg a sajt megpirul a tetején, és azért kóstoljuk meg, ne maradjon rágós. Friss salátával tálaljuk. Jó étvágyat! :)


... és utána javaslok egy kis sétát, mi ezt tettük a verőfényes -5 fokban.




2013. január 13., vasárnap

Svéd zöldségleves

A recept a svéd Bonniers szakácskönyvből származik. Semmi macera nincs vele, nagyon finom, tele van (idény)zöldségekkel - több nem is kell így a hideg télben, ugye?

Mi kell hozzá?
  • 2-3 szál sárgarépa
  • egy kisebb gumó zeller
  • 2-3 szem krumpli
  • egy kisebb fej karfiol
  • 1 db póréhagyma vagy egy fej vöröshagyma
  • 100 gr zöldborsó
  • 2 db zöldségleveskocka
  • 4 ek liszt
  • 2 dl tej
  • 2 ek tejföl
  • só
  • bors
  • petrezselyem
Mit kell vele csinálni?
A zöldségeket - a borsó - kivételével  hámozzuk meg, daraboljuk fel, és főzzük a leveskockákkal annyi vízben, ami ellepi. Ha megpuhultak a zöldségek, adjuk hozzá a borsót is.
A lisztet a tejjel keverjük el, habarjuk be vele a levest, adjuk hozzá a tejfölt és fűszerezzük, kóstoljuk. Pár percig főzzük még, hogy ne legyen lisztízű, és kész is! :)

Mi knäckebröddel, svéd kemény kenyérrel ettük.




2012. november 18., vasárnap

Zserbó és Hálaadás

Amikor Svédországba költöztem, Anyukámmal egyik este leültünk a konyhában, elővette a receptgyűjteményét, diktált, én meg körmöltem (Anyukámnak tanítónői végzettsége van, egyébként :D). Ez a legelső a sorban, a zserbó. Minden karácsonykor volt, de húsvétkor is előfordul.

Mi kell hozzá?


  • 50 dkg liszt
  • 2 tojás
  • 20 dkg margarin
  • 2 dkg élesztő
  • 2 ek porcukor
  • 1 tk szódabikarbóna 
  • egy csipet só
  • 1 kis tej, ha kell
  • 50 dkg dió
  • egy üveg baracklekvár, lehetőleg házi!
  • 100 gr csoki a tetejére
Mit kell vele csinálni?
Futtassuk fel az élesztőt. Gyúrjuk össze a lisztet, porcukrot, szódabikarbónát, sót, margarint, tojást, és az élesztőt. Adjunk hozzá tejet, ha igényli. Hagyjuk kelni 30-45 percig.


A diót daráljuk le, édesítsük porcukorral. Ne legyen túl édes, maga a lekvár is cukros.


Ha megkelt a tészta, vágjuk négy felé, nyújtsuk ki az első darabot, tegyük a tepsi aljába.


Kenjük meg lekvárral, aztán szórjuk meg dióval. Aztán újabb tésztaréteg, lekvár-dió, amíg el nem fogy az utolsó negyed tészta.


180 fokra előmelegített sütőben süssük 35-45 percig.

A tökéletes lefedés... :) nos, van még hová fejlődni.
Amikor még langyos, rátesszük a csokit.
Vízfürdő felett megolvasztjuk a csokit, ha kell, egy kis tejjel folyósabbá tehetjük, és pár csepp napraforgóolaj fényesebbé teszi!


Tegyük hűvös helyre, hogy a csoki megkeményedjen a tetején. Én majdnem 24 órát hagytam így állni.
Ezután a széleit vágjuk le, majd szeleteljük.

 
És akkor most jöjjön a Hálaadás rész! Szóval én még nem vettem részt ilyenen, nem tudom, Ti hogy vagytok ezzel. Mindig csak az amerikai filmekben láttam, hogy esznek egy jó nagy pulykát, aztán teli hassal amerikai focit néznek a kanapén és szépen bealszanak :)
A menü hagyományosan a pulyka töltelékkel, a húslé, édesburgonya püré, vörösáfonya szósz, házi kenyér, és a sütőtökös pite. És ez történt Stockholmban, négy amerikai, két francia, egy spanyol, egy svéd meg két magyar (ezek mi lennénk) társaságában. Fantasztikus volt, úgyhogy ne habozzatok amerikaiakkal (érdek... :D)barátságot kötni egy ízletes vacsora reményében! :)

A pulyka! Kettő darab készült egyébként.
A pitének egyébként karácsonyíze van.
És az este nagy poénja volt, hogy a pite konzervtökből készült :) Állítólag nem ugyanolyan az íze a rendes töknek és ennek - jóllehet 100% zöldség a konzerv is...




2012. október 14., vasárnap

Tárkonyos csirkeraguleves krumplis gombóccal

Nem tudom, Magyarországon mennyire van ősz-hangulatotok, de itt hűvösek a napok, és jól tud esni a meleg leves. Mivel hús nélküli étel nálunk szóba sem jöhet, ezért csirkemellből főztem, a Nők Lapja Konyha szeptemberi számából, persze a magam ízlése szerint alakítva, tehát pl. teljes kiőrlésű liszttel készítettem a gombócot.
És hogy legyen egy kis kultúrmorzsa is: a tárkony svédül dragon, ami angolul sárkányt jelent :)

Mi kell a leveshez?

  • 1-2 db csirkemell
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 4 db sárgarépa
  • 1 db fehérrépa
  • egy fél zeller
  • egy kisebb fej karalábé
  • só
  • bors
  • rozmaring
  • tárkony
  • petrezselyem
  • 2 dl tejföl
  • 2 ek liszt
  • egy kis citromlé 
Mit kell vele csinálni?
Vágjuk össze a vöröshagymát és a zöldségeket, a csirkét daraboljuk fel kisebb kockákra.
A vöröshagymát és a zúzott fokhagymát pároljuk üvegesre az olívaolajon.


Adjuk hozzá a csirkét, keverjük addig, amíg minden darabka mindenhol fehér nem lesz.


Sózzuk, borsozzuk, és adjuk hozzá a rozmaringot és a tárkonyt, meg a többi zöldséget is. Kicsit pároljuk a zöldségekkel, aztán öntsük fel kb 1 liter vízzel. Főzzük kb fél óráig így.


A lisztet és a tejfölt keverjük el a petrezselyemmel, adjuk a leveshez.


Készítsük el a gombócot!

Mi kell a gombóchoz?

  • 4 db kisebb (30 dkg) krumpli
  • 15 dkg liszt
  • 5 dkg margarin
  • 1 db tojás
Mit kell vele csinálni?
A krumplit főzzük meg egészben, héjában. Ha kész van, hagyjuk kicsit hűlni, aztán hámozzuk meg, törjük össze, és gyúrjuk össze a többi hozzávalóval.
Formázzunk kisebb gombócokat, lobogó sós vízben főzzük ki őket.


Adjuk a leveshez, főzzük így kb 5 percig.


Tálalás előtt adjuk hozzá a citromlevet - kóstoljuk, nehogy túl savanyú legyen.


Jó étvágyat!




2012. szeptember 30., vasárnap

Minestrone leves

Olasz paradicsomos-zöldséges leves, egy klasszikus svéd szakácskönyvből.

Mi kell hozzá?

  • 1 db vöröshagyma
  • 1 db póréhagyma
  • 2 db répa
  • 1 db fehérrépa
  • 1/4 zeller
  • 4 db krumpli
  • 2 ek olívaolaj
  • 1,5 l víz
  • 400 gr paradicsompüré
  • só
  • 2 db zöldségleves kocka
  • 0,5 dl levesbe való száraztészta
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • bors
  • petrezselyem
  • parmezán sajt a tálaláshoz
Mit kell vele csinálni?
A zöldségeket hámozzuk meg, vágjuk össze, mossuk le, és egy kis olívaolajon pároljuk fedő alatt 5-10 percig, sűrűn keverve. Ettől kicsit összeesnek a zöldségek.


Öntsük fel a vízzel és a paradicsompürével, adjuk hozzá a leveskockákat és sózzuk. Főzzük fedő alatt 30 percig.


Ez után tegyük bele a tésztát, főzzük kb 10 percig, végül adjuk hozzá összenyomva a fokhagymát, a borsot és a petrezselymet, még egy kicsit főzzük, és kész is!


Parmezán sajttal megszórva tálaljuk. Jó étvágyat!



2012. szeptember 5., szerda

Rakott krumpli máshogy

Na, hát ez aztán a találó cím! Elég konkrét! :) A nem máshogy verziót lásd itt.
Szóval a Good Food magazin legelső, márciusi számában a Fantasztikus fogások hús nélkül címszó alatt Vegetáriánus pite címen találtam ezt a csodát. Persze minálunk olyan nincs, hogy hús nélkül. Az eredeti recept írt karfiolt, én inkább egy padlizsánt tettem bele, mert az volt itthon :) Ja és persze teljes kiőrlésű lisztből csináltam a szószt.

Mi kell hozzá?

  • 50 gr vaj
  • 50 gr liszt
  • 2 tk mustárpor - ennek hiányában egy nyomásnyi mustár
  • 6 dl tej
  • 200 gr reszelt sajt - én trappistát használtam, a tetejére aromásabb prästost került, vagyis 'papsajt'
  • 4-5 szem krumpli
  • egy fej friss vagy 5-6 rózsa mélyhűtött brokkoli
  • 500 gr borsó
  • 1 db padlizsán
  • só
  • sonka, ha szeretnénk - vagy ha valaki más szeretné, hogy tegyünk bele :)
Mit kell vele csinálni?
A padlizsánt daraboljuk fel, sózzuk be, hogy kieressze a keserű levét.


Egy nagyobb lábasba tegyünk fel főni sós vizet, ebben fogjuk előre főzni a többi zöldséget.
A sonkát pirítsuk meg pár csepp olívaolajon.

 
A vajat olvasszuk fel egy lábasban, adjuk hozzá a lisztet. Most igazi vajat használtam, nem margarint. Nem túl egészséges, viszont mennyei illata volt már ennek a mártásnak is, és Julia Child is híve volt a vaj használatának. Ez alkalommal hallgattam az öregebbre :)


Keverjük szaporán, nehogy odakapja. Pirítsuk 1 percig, adjuk hozzá a mustárt.


A tejet decinként adjuk hozzá, keverjük csomómentesre minden alkalommal. A képen én a felénél, 3 decinél járok. A végére egy krémes állagú szószt kell kapnunk, ha túl híg, akkor lassú lángon hagyjuk besűrűsödni.


Ha krémes az állaga, vegyük le a tűzről, keverjük bele a reszelt sajtot.


A lábas vízben a felkarikázott krumplit főzzük 5 percig.


Adjuk hozzá a brokkolit, főzzük 3 percig.


Végül adjuk hozzá a borsót, főzzük 1 percig, majd öntsük le róla a vizet.


Összeszerelő hadművelet következik!
A padlizsánt öblítsük le vízzel. A brokkolirózsákat két-három darabba vághatjuk.


A szószba keverjük bele a zöldségeket, majd az egészet öntsük a tűzálló edényünkbe. Mindent rétegezzünk, sózzuk, a tetejére mehet a sajt.


25-30 percig süssük, és jó étvágyat!