2013. augusztus 17., szombat

Őszibarackos galette

Ez a süti igazából olyan, mint egy pite. Egyszerű a tésztája, és azzal lehet megtölteni, ami éppen idénygyümölcs, vagy ami otthon van. Én nem tettem bele cukrot, hanem feldaraboltam egy kis mandulamasszát, van abban egy kis cukor, és az elég is volt.


Mi kell hozzá? Ebből a mennyiségből 4 kisebb vagy 2 nagyobb tortácska készül.
  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • csipet só
  • egy evőkanál víz
  • egy evőkanál tej
  • meg lehet bolondítani egy csipetnyi fahéjjal
  • őszibarack, sárgabarack, szilva - ezekhez jó párosítás a mandula, a dió. Én most mandulamasszát használtam.
  • megkentem egy kis olvasztott vajjal a tortácskákat, ezt nem olvastam sehol, de valahogy így éreztem jónak, és nem is jött rosszul.
  • egy tojás a tészta szélének megkenéséhez
Mit kell vele csinálni?
Gyúrjuk össze a lisztet és a vajat a sóval, adjuk hozzá a vizet és a tejet. Fóliázzuk le, tegyük hűtőbe egy órára. Amikor lehűlt, nyújtsuk ki. Ezt ajánlatos a sütőpapíron megtenni, mert elég porhanyós és törékeny a tészta, nem igazán lehet feltekerni a nyújtófára.


Tehát egyszerűen megtöltjük a tésztát, és a széleit felhajtjuk, azt megkenjük a tojással, és mehet a 180 fokra előmelegített sütőbe kb 25-30 percre.


Sütés után így néz ki:


Jó étvágyat!




2013. június 30., vasárnap

Etetem a családom

Apukám, Anyukám meg a húgom meglátogattak Svédországban. Ez már a második alkalom volt, először 2012 januárjában jöttek, akkor összefagytak. Most június közepén az ország legszebb arcát láthatták: kellemes idő (maximum 25 fok), sokáig világos van (úgy este 11-ig), minden zöld és színes, és ilyenkor van midsommar is. A nyári napforduló itt akkora buli, hogy munkaszüneti nap van június 21-én :)

Ettünk fagyit.


A svéd eperszezon még csak most indul:


Trosa, Marsipangården, azaz Marcipánkert. A képek magukért beszélnek.



Hagyományos midsommar-menü a pácolt heringgel és egy kis hazai rántott májjal.




Grilleztünk is.



Sütöttem taco pitét.


Taxinge Slottcafé - ez egy kastélykávézó, itt már jártunk máskor is.



Reggeli. Megpróbáltam croissant-t sütni, nem sikerült túl levelesre, de azért elfogyott... :)



És végül: princesstorta a húgomnak, mert nem voltam otthon a szülinapján. :) (Nem én sütöttem!)






2013. június 29., szombat

Taco pite

A svédeknek vannak mindenféle jópofa szokásaik, például a bolhapiacozás vagy a péntek esti összebújás. Ezen felül érdekes még, hogy csütörtökönként sárgaborsóleves-palacsinta a menü, és heti egyszer minden rendes svéd eszik tacót. Ennek az egyik verziója, amikor kukoricalisztből készült tésztába teszik a fűszeres darált húst zöldségekkel, de tortilla tekercset is lehet így készíteni. Én most a pite-változatot mutatom meg nektek. Semmi extra nem kell hozzá a taco-fűszerkeveréken kívül.



Mi kell hozzá?
  • 150 gr vaj
  • 3 dl liszt
  • 1 tk pirospaprika
  • 2 ek víz + 1 dl
  • 500 gr darált hús
  • olívaolaj
  • 40 gr taco fűszerkeverék
  • 4 dl tejföl
  • kukorica és/vagy paradicsom
  • rengeteg sajt a tetejére
Mit kell vele csinálni?
A tésztához a vajat gyúrjuk össze a liszttel és a pirospaprikával, adjunk hozzá vizet, hogy összeálljon. Nyomkodjuk bele egy piteformába a tésztát, szurkáljuk meg villával, és tegyük be a hűtőbe kb 20-30 percre. A sütőt közben melegítsük elő 225 fokra.
A húst az olívaolajon pirítsuk fehéredésig, adjuk hozzá az 1 dl vizet és a fűszerkeveréket. Főzzük 5 percig fedő alatt. Kóstoljuk meg, hogy kell-e még bele só! 5 perc után adjuk hozzá a tejfölt és a kukoricát, vegyük le a tűzről.


Süssük elő a tésztát 10-12 percig, majd öntsük rá a húst, szórjuk rá paradicsomot és rengeteg sajtot.


Süssük addig, míg szépen megpirul a sajt a pite tetején, ez kb 25 perc. Jó étvágyat!




2013. június 2., vasárnap

Anna hamis sajtkrémtortája

Az okos ember más kárán tanul, az okos blogger pedig más receptjét teszi ki bejegyzésként - természetesen szoktam engedélyt is kérni, mint például Aliga pitéinek esetében is.

Június van, hát Svédországban jó kis esővel indultunk neki a nyárnak - ettől persze nem fogunk lemondani a nyilem-nyalomokról! Ebben a hamis sajtkrémtortában az a jó, hogy egyrészt nem fagyi, szóval nem olyan cukros és zsíros (és fagyigép sem kell hozzá), másrészt nem is sajttorta, úgyhogy nem kell egy órán keresztül a sütővel szaunává fűteni a lakást. Jól néz ki, nem kell hozzá sokminden, és a végtelenségig variálható. Ja, és finom is!!


Mi kell hozzá? Mennyiséget nehéz megadni, mindenből ízlés, kedv, vendégsereg száma szerint tegyünk a kis poharakba.
  • keksz - ez lehet bármilyen, akár házi kardamomos is
  • friss idénygyümölcs, télen mirelit
  • joghurt, túrókrém - ízesített, házilag ízesített
  • helyes kis pohárkák
Mit kell vele csinálni?
Rétegezni kell! Ennyi az egész. Sorrend: összetört keksz, gyümölcs, joghurt. A legfinomabbak a gyümölcs levével átitatódott kekszdarabkák.


Suhanó kanalak! Ennyire gyorsan készül a hamis sajtkrémtorta! :D


Köszönöm, Anna! :)

2013. május 27., hétfő

A legegyszerűbb macaron recept

Tudom, hogy ezzel van tele az internet meg az egész gasztroblogger-világ, meg ez az egyik legtrendibb süti mostanában, és én meg azért igyekszem különleges, de legalábbis nem túl megszokott dolgokat összeépítgetni a konyhában, hát most mégis beadtam a derekamat :) Egyszerű az oka: kihívás kellett. És sikerült, nagyon örülök neki, elégedett vagyok.


Vettem egy csomag mandulalisztet, és én az azon lévő receptet használtam. Örültem neki, hogy nem ír mindenféle furcsa mértékeket, pl. dekában vagy folyadékmennyiségben megadva a tojásfehérjét, meg nem kell 121 fokos cukorszirupot sem készíteni hozzá. Úgy fogtam fel az egészet, mint bármilyen másik sütit, ami kicsit bonyolultabb és nem egy egyszerű egy tálban összekeverjük, sütőport bele, aztán 180 fokon fél órát sütjük és kész. (Ne értsetek félre, rajongok az egyszerű de nagyszerű sütikért is!!) Vettem egy szuper szilikonos formát is, ami segített abban, hogy megtartsák a formájukat pihentetés közben, így nem folytak szét. Ezt nagyon ajánlom, ha kedvet kaptok a macaron-sütéshez: szerezzetek be legalább egy szilikonos sütőlapot, még jobb, ha ki is alakítanak benne mélyedéseket. Nekem kimaradt egy kis tészta a végén, már nem tudtam a szilikonra nyomni a kis gömböket, úgyhogy sima sütőpapírra tettem őket. Nos, nagyon finom, de nagyon rusnya kis krumplik lettek így, és nem is jöttek fel szépen.

Mi kell hozzá? Kb 28-30 db lesz ebből a mennyiségből.
  • 125 gr mandulaliszt
  • 225 gr porcukor - én ezt is inkább megvettem, biztos ami biztos.
  • 4 db közepes nagyságú tojás fehérjéje
  • 25 gr kristálycukor
  • ételszínezék vagy valamilyen ízesítő
  • töltelékként lekvár vagy 100 gr vaj és 1,5 dl porcukor keveréke
Mit kell vele csinálni?
Mindenekelőtt a tojásfehérjéket pihentessük egy éjszakán vagy jó pár órán át szobahőmérsékleten.
A tojásfehérjét verjük jó kemény habbá. Az edényt magabiztosan meg tudjuk fordítani, a hab nem esik ki belőle. Ha már jó kemény a hab, apránként adjuk hozzá a kristálycukrot, verjük még egy kicsit, míg elkeveredik.
A lisztet a porcukorral alaposan keverjük össze egy nagy tálban. Az esetleges porcukor-darabkákat nyomjuk szét.


A lisztes keverékhez adjuk hozzá a tojásfehérjét, színezzük-ízesítsük. Töltsük nyomózsákba a tésztát, nyomjuk ki a szilikon lapra.


Legalább egy órát hagyjuk állni. 10-15 perccel (sütőfüggő) az óra pihenés letelte előtt a sütőt gyújtsuk be 160 fokra. Mielőtt betennénk a sütőbe a macaronokat, csapjuk párszor az asztalhoz a tepsit. Ezt a tippet Emesénél olvastam. :)
Süssük 10-12 percig a macaronokat, ne nyissuk ki a sütőt. Szép talpat fognak növeszteni és megnőnek majd. Ha készen vannak, hagyjuk kihűlni, és aztán szedjük le a szilikonról. Nekem nem sikerült az összeset szépen leszedni, itt mutatom:


Amelyik nagyon üreges, azt óvatosan töltsük meg lekvárral, mert átázhat.
Ha kihűltek a sütik, akkor már csak az összeszerelés van hátra. Óvatosan kenjük meg őket töltelékkel, és már fogyaszthatjuk is. Hűtőben tároljuk - ha csak el nem fogy rögtön... :)




2013. május 18., szombat

Wienerbröd - a svéd bécsi süti

Már egész sok jellegzetes svéd süti receptjét olvashatjátok a blogon: volt már kanelbullar, semla, tosca torta, sáfrányos süti, legutóbb pedig a Budapest tekercs. A Wienerbröd is nagyon jellegzetes vajas tésztás kedvencük a svédeknek, én meg, felbuzdulva a kakaós csiga sikerén, belefogtam a dán vajas tészta hajtogatásába, és megint nagyon finom lett!


A titok: hűtsünk be minden hozzávalót, a tej-tojás-vaj nyilván a hűtőben van, de tegyük be a lisztet és a cukrot is hűlni, sőt, ha befér, még a nyújtófát is!
Magyar nyelven én egyetlen receptet találtam itt, én igyekeztem képekkel és részletes instrukciókkal ellátni a receptet, hogy minél informatívabb és használhatóbb legyen.

Mi kell hozzá?
  • 50 gr élesztő
  • 2,5 dl tej
  • 1 db tojás
  • fél tk só
  • 2 ek cukor (barnacukrot használtam)
  • 8-10 dl liszt (teljes kiőrlésűt használtam)
  • 400 gr vaj - használhatunk margarint is, olvastam azt is, hogy jobb azzal csinálni.
  • a töltelékhez lekvár, vaníliakrémpor és tej
  • megdíszíthetjük porcukor és víz keverékével - én az egészségmegőrzés jegyében ezt lehagytam róla
Mit kell vele csinálni?
Keverjük a hideg tejbe az élesztőt (nem kell külön felfuttatni!), adjuk hozzá a tojást, a cukrot, a sót, és a lisztet apránként. Gyorsan dolgozzunk össze. Tegyük a hűtőbe 10 percre.
A vajat szeleteljük fel ez idő alatt.
Ha letelt a 10 perc, a tésztát nyújtsuk ki kb 30x40 centis téglalap alakra, az egyik felébe helyezzük el a vajszeleteket, úgy, hogy hagyjunk egy kis tésztát mintegy keretként.


Hajtsuk be a csücsköket így:


Hajtsuk rá a vajas félre a vaj nélküli felet, nyújtsuk ki így úgy, hogy felénk néz az összehajtott rész (nem a nyitott):


Ez után kezdődik a hajtogatás. A tésztát osszuk három egyenlő részre gondolatban, a külső harmadokat hajtsuk a középső részre, forgassuk el 90 fokkal, nyújtsuk ki újra. Ezt ismételjük meg párszor (legalább háromszor), dolgozzunk viszonylag gyorsan, különben a vaj megpuhul. Amikor egy utolsót hajtunk a tésztán, ne nyújtsuk ki, hanem összehajtva tegyük hűtőbe 15 percre.


A 15 perc letelte után nyújtsuk ki a tésztát egy centi vastagra, vágjunk egy-másfél centi vastag csíkokat belőle. A pizzavágót ajánlom a folyamathoz.


A csíkokból nyolcasokat hajtogatunk úgy, hogy először megsodorjuk a csíkot: 


A csík két végét egymást keresztezve felfelé rátesszük a csík közepére:


Aztán a csík végeit visszahajtjuk a keletkezett körök közepébe:


Tegyük a nyolcasainkat sütőpapírral bélelt tepsire, kelesszük konyharuha alatt fél órát.
Ez alatt az idő alatt készítsük el a sűrű vaníliakrémet. Nem tudom, hogy otthon lehet-e kapni port, mindenesetre a pudingport nem ajánlom, legfeljebb sűrűre főzve.
Ha megkelt a tészta, akkor tegyünk a nyolcasok egyik felébe lekvárt, a másikba krémet. Süssük 225 fokon 9-12 percig. Ha szeretnénk meglocsolni a porcukros öntettel, azt akkor tegyük, amikor már teljesen kihűlt a süti.


Nekem összesen 30 db lett belőle. Egészen hamar elkészült, nem bonyolultabb, mint bármilyen más süti, bátran próbáljátok ki! :)


2013. május 12., vasárnap

Budapest-tekercs - Budapestrulle

Na hát vicces, hogy a svédeknek van egy ilyen nevű sütijük, mi meg nem is tudunk róla! Még viccesebb, hogy Budapesthez meg a magyarokhoz semmi köze, a cukrász egyszerűen a hasára csapott és így nevezte el. Diós tészta, tejszínhabos töltelék és mandarin. Hát ebben semmi magyaros nincs, de finom, és nagyon egyszerű - annak tűnt, mármint egyszerűnek. Az enyémnek ugyanis lett egy kis szépséghibája, de nálam tapasztaltabb konyhamesterek biztosan megmondják majd, mi volt a baj.
A recept a Vår kokbok című svéd szakácskönyvből származik. Én kevesebb tejszínt használtam a krémhez (2,5 decit) és egy kicsivel kevesebb cukrot tettem a tésztába (barna cukrot használok, de mégis...).

Mi kell hozzá?
  • 100 gr dió vagy mogyoró
  • 6 db tojásfehérje
  • 3 dl cukor
  • 1 dl liszt
  • 400 g mandarin
  • 2,5-3 dl habtejszín
  • 2 tk porcukor
  • esetleg vaníliás cukor
  • fél tábla csoki a díszítéshez
Mit kell vele csinálni?
Melegítsük elő a sütőt 175 fokra.
A diót daráljuk le, keverjük el a liszttel.
A tojásfehérjét verjük jó keményre, adjuk hozzá a cukrot.
Forgassuk bele a cukros tojásfehérjébe a diós lisztet.


Egy 30x40 cm-es tepsit béleljünk ki sütőpapírral, öntsük bele a tésztát. Süssük 15-20 percig. Amíg sül, verjük fel a tejszínhabot, olvasszunk csokit a díszítéshez.
Ha megsült a tészta, borítsuk egy másik sütőpapírra, húzzuk le róla az eredetit, hagyjuk teljesen kihűlni.


A kihűlt tésztát kenjük meg a tejszínhabbal, potyogtassuk rá a mandarint, és tekerjük fel. Locsoljuk meg a csokival.


Sajnos nekem megtört a tészta, nem tudom, mi volt a hiba. Van ötletetek?


Fogyasztás előtt pár órára tegyük a hűtőbe. Jó étvágyat!
A tesztelőbizottság tagjai és adagjai balról jobbra: katalán cimbora sokat kapott, az én életem egyetlen szerelme közepes méretűt, jómagam a legkisebbet kaptam. Nem élt a sütit 24 órát sem amúgy.